fbpx

Közzétételi díj

A közzétételi díj az az összeg, amelyet a cégek cégbírósági közleményeik Cégközlönyben történő közzététele költségtérítéseként kötelesek megfizetni a Cégközlönyt szerkesztő Igazságügyi Minisztérium részére.

A Cégközlönyben közzétett közleményeknek két típusát különböztetjük meg. Közvetlen közleménynek nevezzük azokat, amelyeknek a Cégközlönyben való közzétételére valamelyik törvény közvetlenül kötelezi a céget. Ezeknek a közleményeknek egyfelől a tartalma, másfelől a közzétételért fizetendő díj mértékei is a jogszabályok által előre meghatározott. Ilyenek például a cégek társasági jogi közleményei – mint az átalakulás, egyesülés, szétválás -, vagy a felszámolási eljárásban közzétett árverési hirdetmény. Ebben az esetben akkor terheli díjfizetés a céget, ha ezt az adott törvény előírja. A díjat mindig előre kell megfizetni és a csekk, illetve a banki átutalás másolatát a közleményhez csatolni kell.

A közlemények másik típusa, amelyek közzétételére a céget nem jogszabály kötelezi, hanem az a cég létesítő okiratán alapul, mint például a részvénytársaságok esetében az alapszabály szerint bizonyos közlemények. Ezeknek a díját utólag kell megfizetni és mértékük a közlemény terjedelemtől függően változó.

A közvetlen közlemények díjai tehát előre meghatározottak, ügytípustól függően eltérőek. Léteznek olyan esetek is, amikor a törvény ingyenessé teszi a közlemény közzétételét. Nézzünk is ezekre pár példát.

  • A közzétételi költségtérítés összege a cég bejegyzésére irányuló kérelem esetén 5000 Forint, a cég adataiban bekövetkezett változás bejegyzésére irányuló kérelem esetén 3000 Forint.
  • Cég esetén felszámolási eljárásban történő közzététel során adósnak minősülő szervezet esetén 15 000 Forint
  • Egyszerűsített cégeljárás esetében, valamint a közkereseti társaság, a betéti társaság, a korlátolt felelősségű társaság és az egyéni cég esetében a cég bejegyzésének közzététele ingyenes.

Vonatkozó jogszabályok:

  • A Cégközlönyben megjelenő közlemények közzétételéről és költségtérítéséről szóló 22/2006. (V. 18.) IM rendelet
  • A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 20.§ 21/B. §

Kapcsolódó fogalmak: