fbpx

Illetéktörvény 2023: egy helyen a legfontosabb tudnivalók

Miről fogsz olvasni?

Illetékekkel nagyon sok esetben találkozhatsz, amikor hivatalos ügyeket intézel. Az állam által nyújtott szolgáltatások ugyanis nincsenek ingyen, hiszen azok mögött nemcsak rengeteg ember munkája áll, hanem összetett és bonyolult nyilvántartási rendszerek üzemelnek. Az állami szerveknek fel kell dolgozniuk, adminisztrálniuk kell a hozzájuk benyújtott kérelmeket, döntéseket kell hozniuk, amelyekről végül tájékoztatni kell a hozzájuk forduló állampolgárokat. Az illetékek egyfelől ezeknek a szolgáltatásoknak az ellenértékét jelentik, másfelől pedig az állampolgárok valamilyen tevékenységéhez, például vagyonszerzéséhez kapcsolódnak. Szabályait pedig az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény, röviden az Illetéktörvény szabályozza.

Mostani bejegyzésünkben az Illetéktörvény 2023-ban hatályos rendelkezéseit tekintjük át részletesen. Elsőként röviden megnézzük, mit jelentenek az illetékek és milyen szerepet töltenek be az állami gépezet működésében. Majd bemutatjuk az illetékek egyes típusait, a megállapítás módszereit, a befizetésre vonatkozó szabályokat. Végül pedig megnézünk néhány példát az illetékek alól való mentességekre is.

Az illetékek, mint az állam bevételei

Az állami feladatok ellátásához szükséges bevételeket négy nagy csoportba sorolhatjuk be:

  • az adók és adójellegű bevételek, mint valamennyi adónem, a TB járulék vagy a vám,
  • a nem adó jellegű bevételek, ide tartozik például a díjak és a bírságok mellett az illeték is.
  • az állami vagyonhoz kapcsolódó bevételek és
  • az egyéb bevételek, mint az adományok, a segélyek vagy más juttatások.

Az adójellegű bevételek teszik ki a költségvetési bevételek döntő százalékát, gondolj csak a rengeteg megfizetett SZJA-ra vagy ÁFA-ra. Ezeket közjogi bevételnek nevezzük, ugyanis megfizetésük kizárólag az állami kényszeren alapszik, cserébe viszont semmilyen közvetlen ellenszolgáltatást nem „jár” az adózóknak. Ezzel szemben a nem adó jellegű bevételek közé tartozó illetékek  valamilyen állami szolgáltatás igénybevételének az ellenértékei, illetve az állampolgárok bizonyos tevékenységeihez, például ingatlanvásárlásaihoz kapcsolódó közterhek.

A különböző adónemeket számos külön jogszabály szabályozza, az illetékek szabályait egységesen az Illetéktörvényben találhatod meg. Ennek alapján két nagy csoportjukat határozhatjuk meg.

  • Az eljárási- és felügyeleti illetékek. Ezek megfizetése fejében az állam közvetlen nyújt valamilyen ellenszolgáltatást.
  • A vagyonszerzési illetékek, amelyek nem jogosítanak közvetlen ellenszolgáltatásra, sokkal inkább egyfajta vagyonadóként funkcionálnak.

Az illetékek mértékének megállapítása, kiszabása vagy behajtása egyaránt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe tartozik.

Az eljárási illetékek mértéke gyakran fix, hiszen az valamilyen állami szolgáltatás ellenértéke, ugyanakkor igazodhatnak bizonyos pénzben kifejezett értékekhez is. Ezzel szemben a vagyonszerzési illetékeket minden esetben a megszerzett vagyontárgy értékéhez viszonyítva, annak bizonyos százalékában határozzák meg.

Az Illetéktörvény szabályozási rendszere

A fent bemutatott csoportosítás adja az Illetéktörvény szabályozásának alapját. A jogszabály külön részekben foglalkozik a vagyonszerzési és az eljárási illetékek részletes szabályaival. Nézzük is meg ezeket!

Vagyonszerzési illetékek

A vagyonszerzési illetékeknek további két nagy csoportját határozza meg az Illetéktörvény attól függően, hogy az adott vagyontárgy, esetleg vagyoni értékű jogosultság ingyenesen, vagy ellenérték fejében kerül a vagyonszerző tulajdonába. Az ingyenes vagyonszerzés két esete az ajándékozás és az öröklés; a visszterhes vagyonszerzés eseteibe pedig főszabály szerint valamennyi nagyobb értékű vagyontárgy vagy jogosultság ellenérték fejében történő megszerzése tartozik.

Ingyenes vagyonszerzés

Ingyenes vagyonszerzésen azt az esetet értjük, amikor valaki ellenérték megfizetése nélkül jut ingó vagy ingatlan vagyonhoz, esetleg valamilyen vagyoni értékű jogosultsághoz, például haszonélvezeti joghoz. Egyik ilyen eset az ajándékozás, amely jogi szempontból ugyanolyan kötelmet keletkeztető tény, mint egy adásvétel – azzal a jelentős különbséggel, hogy ekkor csak az ajándékozó teljesít szolgáltatást, a megajándékozott pedig csak elfogadja az ajándékot. Az öröklés szintén ingyenes vagyonszerzésnek minősül, ugyanakkor annyiban eltér az ajándékozástól, hogy nem az egész örökség, hanem csak a rád eső örökösrész után kell fizetned ( amennyiben nem te vagy az egész hagyaték örököse ).  

Visszterhes vagyonszerzés

A visszterhes vagyonszerzési illeték főszabályként minden esetben érint, amikor akár új, akár használt gépkocsit, stb, vagy ingatlant vásárolsz. Az illeték kiszabásának alapját a vagyonod gyarapodása adja – hasonló módon, mint ahogy a jövedelmed után SZJA-t kell fizetned, a visszterhes vagyonszerzési illetéket mintegy vagyonadóként teljesíted az állam részére. Ha többen, közösen vásároltok ingatlant, például életed párjával első családi fészketeket, akkor pedig a megszerzett tulajdoni hányaddal arányosan róják ki az illetéket.

Eljárási és felügyeleti illetékek

Az eljárási illetékek a vagyonszerzési illetékekkel szemben tehát nem adóként, hanem valamilyen szolgáltatás ellenértékeként funkcionálnak. Akkor találkozhatsz velük, amikor valamilyen állami „szolgáltatást”, hatósági eljárást veszel igénybe. Díja van valamennyi jogorvoslatnak, ismertebb nevén a fellebbezésnek, ami természetesen nem garantálja a rád nézve kedvező döntést, hiszen egy kérelem elutasítása esetén szintén meg kell fizetni az összeget. Az eljárási illetékek közé tartozik továbbá többek között a csőd- és felszámolási eljárás, a cégbírósági eljárás vagy a természetes személyek bírósági adósságrendezési eljárásainak illetéke vagy az általános bírósági peres eljárás illetéke is.

Hogyan rendelkezik az Illetéktörvény az illetékek mértékéről, kiszabásáról?

Az öröklési illetékfizetési kötelezettség elsősorban az öröklés vagy a hagyomány útján szerzett vagyonokra, vagyontárgyakra áll fenn. Ajándékozási illetéket ingóság és ingatlan ajándékozása, illetve vagyoni értékű jognak ingyenes alapítása esetén kell megfizetni, amennyiben:

  • arról okiratot állítottak ki, vagy
  • az ingóság forgalmi értéke meghaladja a 150.000 forintot.

Az öröklési és az ajándékozási illeték mértéke pedig:

  • általános szabály szerint az örökség és az ajándék tiszta, tehermentes értéke után számított 18%-a,
  • lakástulajdon és ehhez kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzése esetén pedig 9%,
  • gépkocsi és pótkocsi esetén pedig a visszterhes vagyonátruházási illeték duplája.

A visszterhes vagyonszerzési illeték gépkocsi vásárlása esetén a jármű életkora és a teljesítménye alapján kerül kiszámításra egy összetettebb módszerrel, lakás- vagy házvásárlás esetén pedig az ingatlan forgalmi értékét veszik alapul az illeték meghatározása során. 

  • Az illeték mértéke lakás esetében főszabály szerint 4%.
  • Ha azonban annak értéke az 1 milliárd forintot meghaladja, 2%.
  • Az így kiszámított összeg viszont nem haladhatja meg ingatlanonként a legfeljebb 200 millió forintot.

A haszonélvezeti jog illetékét szintén az ingatlan értéke alapján számítják. Ebből állapítják meg ugyanis annak egyévi értékét, ami az ingatlan terhekkel nem csökkentett forgalmi értékének egyhuszad része. Az illeték mértéke főszabály szerint a haszonélvezet években kifejezett fennállása szorozva az egyhavi értékkel, legfeljebb az egyévi érték hússzorosa. Határozatlan idejű jogosultság számításakor pedig képbe jön a haszonélvezeti jog jogosultjának életkora is.

Az eljárási és felügyeleti illetékek meghatározása során szintén vannak arányos, például a per tárgyának értékéhez igazodó illeték mértékek, a legtöbb esetben azonban az Illetéktörvény fix összegekben határozza meg, mint például:

  • A házassági bontóper illetéke 30.000 forint
  • Gazdasági társaságok felszámolási eljárásának illetéke 80.000 forint 
  • Cégbejegyzésre irányuló eljárás illetéke – bizonyos kivételek mellett – 100.000 forint.
  • a peres eljárás általános illetéke a pertárgy értékének 6%-a

Mikor keletkezik illetékfizetési kötelezettség és mennyi idő van a teljesítésére?

Az öröklési illetékkötelezettség az örökhagyó halála napján keletkezik, az ajándékozási illetékkötelezettség ingatlan esetében a szerződés megkötésének, ingók és vagyoni értékű jogosultságok esetében a szerződésről kiállított okirat aláírása napján, okirat hiányában a tényleges vagyonszerzéskor.

A visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség

  • a szerződés megkötése napján,
  • árverési vétel esetében az árverés napján,
  • bírósági, hatósági határozattal történő megszerzés esetén a határozat jogerőre emelkedése, véglegessé válása napján.
  • egyéb esetekben a vagyonszerzéskor keletkezik.

Ajándékozás esetében 30 napod van bejelenteni a vagyonszerzést, amelynek elmulasztása esetén magánszemélyekkel szemben legfeljebb 200.000 forintig terjedő mulasztási bírság is kiszabható. A hagyaték átadására a legtöbb esetben bírósági vagy hatósági végzéssel kerül sor. Ebben az esetben a hatóság gondoskodik a bejelentések megtételéről, egyéb esetben pedig az örökhagyó halálától számított 90 napon belül kell ennek eleget tenni

Visszterhes vagyonszerzés esetén szintén 30 nap áll rendelkezésedre a szükséges bejelentések megtételéhez az illetékkötelezettség keletkezésének napjától számítva. Amennyiben a vagyonszerzés ingatlan-nyilvántartási eljárást igényel, úgy az ingatlanügyi hatósághoz kell a szerződést  és egy rendszeresített NAV adatlapot benyújtani., más esetekben közvetlenül a NAV-hoz tartozik. Az eljárási és felügyeleti illetékeket pedig jellemzően előre, például az eljárás kezdeményezésekor az köteles megfizetni, aki az eljárás megindítását kéri.

Mentességek és kedvezmények az Illetéktörvényben

Az Illetéktörvény számos mentességet és kedvezményt is meghatároz mind az ingyenes, mind a visszterhes vagyonszerzések esetére.

Az eljárási és felügyeleti illetékek alóli mentességeket pedig sokszor külön jogszabályok határozzák meg, ezekre most nem is térünk ki. Nézzük inkább a vagyonszerzési illeték alóli mentesség legfontosabb eseteit.

  • Házastársak egymás közötti és egyenesági rokonok közötti visszterhes vagyonátruházása.
  • Lakás tulajdonjogának vagy tulajdoni hányadának családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) felhasználásával történő megvásárlása.
  • Lakóház építésére alkalmas telektulajdon megszerzése, amennyiben arra 4 éven belül építkezel.
  • Vállalkozó által újonnan épített új lakás tulajdonjogának megszerzése.

Összegzés

Mint láthattad, az Illetéktörvény egy összetett, ugyanakkor logikus és következetes szabályozási rendszert alkot. Mostani cikkünk kereteibe csak a legfontosabb rendelkezések ismertetése fért bele, ugyanakkor ebből is kitűnik, hogy valamennyi jelentősebb értékű vagyontárgy megszerzésekor számolnod kell ennek megfizetésével, ráadásul a legtöbb esetben téged terhel a vagyonszerzés bejelentésének kötelezettsége is. Egy vagyonszerzési illeték minden esetben komoly összegeket jelent, de azt is láthattad, hogy az Illetéktörvény akár az ezek alóli teljes mentesülésre is lehetőséget biztosít. 

Ezért fontos, hogy minden esetben kellően körültekintően, figyelmesen járj el, hiszen nemcsak egy bírsággal járhatsz rosszul, hanem akkor is, ha olyankor fizeted meg ezeket az összegeket, amikor arra nem vagy, nem olyan mértékben lennél kötelezettek. A BP Legal ingatlanjogban jártas kollégái, ha nem is ismerik fejből a törvény minden egyes passzusát, pontosan tudják, mikor milyen kedvezményre, könnyítésre van lehetőséged. Ha te is lakásvásárlás, gépjárművásárlás előtt állsz, esetleg örökösként vagy megajándékozottként jutsz egy értékesebb vagyontárgy tulajdonjogához, keress minket, foglalj időpontot konzultációra és találjuk meg együtt a rád nézve legjobb megoldást!

A BP Legalnál felkészült ügyvédek várnak, akik jogi segítséget nyújtanak minden helyzetben.

Mi történik a kapcsolatfelvétel után?

1

Az űrlap elküldése után felvesszük veled a kapcsolatot és megbeszéljük az együttműködés részleteit.

2

Igényeidnek megfelelően részletes tájékoztatást adunk az ügyintézés menetéről, időtartamáról és költségeiről.

3

Együttműködésünk során maximális ügyvédi támogatást nyújtunk, legyen szó bármilyen jogi területről.